Állataink

A kutyát "kívül-belül" ápoltan, tisztán kell tartani

A jól táplált szőrzet a kutya ékessége. Kidomborítja előnyös küllemi tulajdonságait, és annak is jele, hogy az állta jó egészségnek örvend. Kutyája válogatja, hogy mennyi időre van szükség szőrzetének ápolásához. A rövid szőrű fajtáknál megteszik, ha nem túl erős szálú kefével megtisztítjuk a szőrzetüket, és félévenként megfürösztjük őket.

Bár a kölyök bundácskája még nem kívánja meg a rendszeres ápolást, azért már ilyen korban érdemes hozzászoktatni ehhez a művelethez. A szokásos kezelés időtartama se kölyökkorban, se kifejlett korban ne legyen hosszabb néhány percnél. A rövid szőrű fajták bundáját heti két-három alkalommal, a hosszú szőrűekét naponta kell ápolni. A rövid szőrű állatot gyengéd, de határozott mozdulatokkal, szőr mentén kezeljük. Ez jót tesz a bőrnek, mert frissíti a vérellátását.

A kezdő tulajdonos sokat meditál azon: milyen gyakran fürdesse a kutyát? Természetesen annyiszor, ahányszor szükség van rá. A túl gyakori fürösztés azonban eltávolítja a bőrt védő és a szőrzet természetes fényét biztosító zsiradékot. Akkor fürdessük tehát az állatott, ha piszkos, vagy ha erősen "kutyaszaga" van, egyébként ne zaklassuk. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kellemetlen szag jöhet a fülekből, a fogakból, de származhat a sokáig viselt nyakörvtől is. A legtöbb állat, amelyet megfelelően ápolnak és gondoznak, tiszta és jó szagú marad, még ha ritkán fürdetik is.

Fürösztéshez töltsük meg a kádat langyos vízzel, egészen az állat csánkmagasságáig, a kád aljára pedig tegyünk gumiszőnyeget, hogy a kutya ne csúszkáljon. Fülébe dugjunk vattát, a bundáját lehetőleg még a fürdetés előtt keféljük ki, mert a nedves szőrzet kezelése jóval nehezebb. Fürdetés közben ujjainkkal dörzsöljük a kutya szőrzetét; jobban megteszi bármilyen kefénél. Igen fontos az alapos öblítés, ugyanis a szappanmaradványok irritálják a bőrt és viszketést okoznak. Ha lehet, hagyjuk, hogy a kutya megrázza magát, ez a leghatékonyabb "módszer" a vízfölösleg eltávolítására. Utána töröljük szárazra az állatot, és legalább két-három órán belül ne vigyük ki a szabadba. Ha hideg van, még több időt töltsön a lakásban. A fürösztés időtartama rövid legyen. Ám sohase fürdessünk kölyökkutyát, beteg, vagy lábadozó állatot, valamint vemhes szukát az utolsó két-három hétben.

A kutya szemét tartsuk tisztán mindenfajta váladéktól. A séta, a szabadban való rohangálás nyomán szeme becsipásodhat. Ilyenkor kamillateába mártott gézzel vagy vattával távolítsuk el a váladékot, mindig a szemzugtól kifelé haladva.

Havonta legalább egyszer vizsgáljuk meg kutyánk fülét. Tamponnal, vattával vagy gézzel gondosan távolítsuk el a lerakódott zsírréteget, de sohase nyúljunk be mélyre, nehogy megsértsünk valamilyen érzékenyebb részt. A fülkagyló belső felén növő erősebb szőrzet akadályozhatja a járatok szellőzését, összegyűjtheti és felhalmozhatja a port, a váladékot, tehát rendszeresen tépjük ki a fülszőrzetet, különösen ha hosszú fülű kutyáról (szetter, spániel) van szó. Ha kedvencünk sokat rázza vagy félrebillentve tartja a fejét, állandóan dörzsöli, vakarja a fülét - ez rendszerint súlyos fülgyulladás jele.

Karomápolás

A kutya karmaival, illetőleg azok ápolásával a kinológiai szakkönyvek meglehetősen mostohán bánnak, holott igénybevételük nagy, megbetegedésük számos problémát okozhat. A megfelelő környezetben tartott kutya annyira elkoptatja karmait, hogy azok nem igényelnek különösebb ápolást. A karombenövések is ritkábban fordulnak elő az ilyen ebeken.

A karomvágás mértéke és eszközei

Nem ez a helyzet a lakásban tartott kutyáknál, amelyek naphosszat heverésznek, nem mozognak eleget. Túlnyomó részt puha talajon, szőnyegen járnak, hiányzik karmaik természetes koptatása, és így azok hosszúra nőnek. A megnőtt karmokat elárulja kopogásuk, amely jól hallható, ha a kutya kemény talajon jár. A túlságosan megnőtt karmok hajlamosak a töredezésre, benövésre. A benövés gyulladást okozhat, illetve elgennyesedhet. A hosszú karmok mindenhova beakadnak, letöredeznek.

A megnőtt karmok lekoptathatók, ha az állat sokat mozoghat kemény talajon. Amennyiben erre nincs lehetőség, a karmokat kurtítani kell. A karmokat ne ollóval kurtítsuk, mert azok kemények. Veszélyes is ollóval babrálni a kutya karmainál, mert könnyen megsebezhetjük az állatot vagy saját magunkat. A leghelyesebb, ha ezt szakemberre bízzuk, de kellően fegyelmezett kutyákon magunk is elvégezhetjük. A legalkalmasabb erre a műveletre a speciális karomcsípőfogó, de fel lehet használni az egyszerű csípőfogót is. A kurtítás előtt a karmokat meleg vizes fürdővel és olajos bedörzsöléssel puhíthatjuk, hajlékonnyá tehetjük. A kurtítás során különösen ügyeljünk arra, hogy egyszerre ne sok szarurészt vágjunk le, mert nehezen elállítható vérzést okozhatunk, s az így keletkezett sérülés könnyen fertőződhet. A szarurészek eltávolítása közben a kutya karmát tartsuk a világosság felé, hogy meggyőződjünk, meddig tart az élettelen rész, s csak azt csonkoljuk; nehogy az élő szarut, illetőleg a karomcsontot megsértsük. Vannak türelmesebb gazdák, akik reszeléssel rövidítik kutyájuk karmait. Ez a művelet fáradságot ugyan, de célravezető. A karomkurtításánál nagyon fontos, hogy a kutyát kellően rögzítsük, lefogjuk, mert a "műtét" csak így sikerülhet tökéletesen.

Gyakori még a karomágy-gyulladás is. Sajnos, sok esetben az ilyen jellegű gyulladás okát nehéz kideríteni. Ha csupán egy-két karom beteg, akkor külső okra gyanakodhatunk, de ha a gyulladás valamennyi karomra kiterjed, akkor belső tényezők játszanak szerepet. Külső ok lehet zúzódás, sebzés, karombeszakadás, - leszakadás, fertőződés, marás, égés, fagyás, gombás megbetegedés, míg a belső okok anyagcsere-betegségekre vezethetők vissza (például fehérjeszegény táplálkozás!).

Hogyan előzzük meg a kutya karmainak megbetegedését?

- Mozogjon az állat eleget szilárd talajon;

- a karmokat rendszeresen ellenőrizzük, s a korrigálást idejében végezzük el;

- sétáltatás után a karmokat, mancsokat, ujjakat alaposan tisztogassuk meg;

- a farkaskarmokat akkor távolítsuk el, amikor a kölyök még néhány napos;

A vedlés

A kutya évente kétszer váltja a szőrzetét. A szőr meghatározott nagyságot elérve és megérve megöregszik és kihull. Az egész szőrzetnek ezt a váltását vedlésnek nevezzük. A vedlés a kutya környezethez való alkalmazkodásának bonyolult biológiai folyamata. Télen a szőrtakaró sűrűbb, hosszabb, lágyabb, és kevésbé vezeti a hőt, mint nyáron.

Vedléskor a kutya szervezetének viszonylag sok tápanyaga az új szőrtakaró növekedésére használódik fel, ezért ilyenkor bőségesebb táplálékra és figyelmesebb gondozásra szorul.

A kutyának háromféle vedlését ismerjük. Az egyik az életkorral járó vedlés. Ez nem függ az időjárástól, pusztán a kölyök életkorának növekedésével kapcsolatos. A kölykök rövid szőrrel születnek, még a hosszú szőrzetű fajták egyedei is. Szőrzetük vékonyabb és finomabb szálú, mint kifejlett korukban, és rendszerint a pehelyre emlékeztet. Az életkor növekedésével a hosszú szőrű kutyák hosszú szőrzetet növesztenek, a rövid szőrűek simává válnak, szorosan lesimuló szőrzettel. A kölyökszőrzet váltásakor gyakran a szőrzet színe is megváltozik. Az afgán agarak például feketén születnek, s kölyök szőrzetük váltásakor a feketéből arany vagy szőke lesz, esetleg fekete marad.

Az úgynevezett időszakos váltás, illetve vedlés tavasszal és ősszel következik be. Tavasszal a dús, sűrű, pehelyszálú szőrtakaró váltódik. A téli szőrzet törékennyé és fénytelenné válik, a fedőszőr kiritkul. A nyári szőrzet általában ritkább és rövidebb. Ősszel a nyári szőrzetet felváltja a hosszabb, sűrűbb, pehelyszállal bőven ellátott téli bunda. Az őszi vedlés nem olyan intenzív, de hosszabb ideig tart, mint a tavaszi.

Szüntelen vedlésről akkor beszélünk, amikor a szőr az egész év folyamán váltódik - a szőrhagymák megérésétől és az azt követő elhalástól függően. Az ilyenféle vedlés különösen jellemző a lakásban tartott kutyákra, mert ezek nincsenek kitéve a vedlést ösztönző hőmérsékleti változásoknak. Szőrtakarójuk ezért kissé megváltozik: a pehelyszál gyengül, a fedőszőrök rövidülnek és vékonyodnak. Egyes tenyésztők az állítják, hogy az ő kutyáik sohasem vedlenek. Ez azonban csak részben igaz. Rendszerint olyan fajtákról van itt szó, amelyek egyedeit gyakorta nyírják, trimmelik vagy más hasonló módon ápolják, illetve olyan fajtákról, amelyeknek szőrzete rövid és finom, így a vedlés "eredménye" rajtuk nehezen észlelhető.

A szőrhullás vagy kopaszság nem betegség, hanem kísérő tünet, méghozzá inkább hormonális eredetű, mint a bőrbetegségekre jellemző. Megkopaszodhatnak például a szopornyicában vagy kezdődő cukorbetegségben szenvedő kutyák is. A nemi szervek rendellenessége mindkét nembeli egyedeken okozhat kopaszságot (degenerálódott vagy daganatos here).

A szőrhullás egyébként lehet öröklött (veleszületett), mint például a meztelen kutyák esetében. Feltevések szerint a szoros rokontenyésztés is okozhat kopaszságot, főleg a kis termetű fajtákon, például a tacskókon és a törpeuszkárokon.

Kövér kutya

Az is nyilvánvaló, hogy az ember ízlését elsősorban a szeme (a látása), a kutyáét viszont az orra, vagyis a szaglása befolyásolja. Már Brehm néhány oldallal előbb idézett művében is olvashatunk utalást arra, hogy az állat minden ételt megszimatol, mielőtt megkóstolná. Amennyiben tehát kutyánk ízléséről beszélünk, akkor mindenekelőtt szagízlésére kell gondolnunk, és ez bizony igencsak eltér a mi ízlésünktől, gusztusunktól. Ez a magyarázata annak, hogy az eb olyasmiket is elfogyaszt, amit az ember undorítónak, sőt egyenesen felháborítónak talál. Mindenfajta étel, még a romlott, sőt az előzőleg már "megemésztett" is a legnagyobb gasztronómiai gyönyörűséget jelenti a számára. Meglátogatja hulladékhalmok bomló ételdarabjait, a dögtől sem riad vissza, és olykor megeszi az állati vagy emberi ürüléket. Gyakran minden megkülönböztetés nélkül iszik a szennyes és bűzös pocsolyákból csakúgy, mint az eléje tett friss, tiszta vízből. A Távol-Keleten a pária ebek - de mindenütt a világon a rosszul tartott kutyák -, amelyeknek csak félig-meddig van, vagy egyáltalán nincs gazdájuk, még ma is a kiszórt szemétből táplálkoznak.

Mit mondhatunk erre? Gusztus dolga! Ízlés vagy szokás kérdése? Nyilvánvaló, hogy ősi, öröklött ösztönökről van szó, hiszen a hulladék, a dög, az ürülék mind-mind természetes táplálék volt a vadkutya számára. S miután a természetben nem minden vadászat jár eredménnyel, a szükség, a kínzó éhség megtanította kutyát, illetve elődeit arra, hogy ne legyen válogatós. Ugyanakkor egyáltalán nem nehéz elkényeztetni sem, ha mindig olyan ételt adunk neki, amit nagyon szeret. Általában megkülönböztetett figyelmet fordít a húsra vagy a fűszeres pástétomokra. Kedvencei közé tartozik a máj, az egyéb belsőségek, a csirkehús, sőt a hagyma és a fokhagyma is. A macskával ellentétben nemcsak a friss húst kedveli, hanem a kissé romlott darabokat - ezzel egyes szakértők szerint D-vitamin hiányát próbálja pótolni.

A megfigyelések szerint a kutyának egyébként igen gyors az ízérzékelése. A kedvére való falatokat szinte azonnal lenyeli, nem úgy, mint az ember, aki minél finomabb az étel, annál komótosabban ízlelgeti, vagy a macska, amely ugyancsak lassan fogyasztja el a nyalánkságot. Nem lehet tudni, hogy a kutyának ez a tulajdonsága nem árulkodik-e fejlettebb "ízlelésről"....

Kutyánk tehát - ha megengedjük neki - válogatóssá válhat, egyértelműen kimutathatja tetszését vagy undorát egy-egy étellel szemben. Ez azonban csak addig "érvényes", amíg nem koplaltatjuk az állatot. Ha alaposan kiéheztetjük, utána minden bizonnyal jó étvágygyal nekiesik annak az eleségnek is, amiről azt hittük, hogy számításba sem jöhet.

Ebben a kérdésben egyébként nem árt, ha a gazda következetes és szigorú. Ugyanis a lakásban tartott kutya java része rendszerint éppen azért hízik el, mert jóval több ennivalót kapnak, mint amennyi a létfenntartásukhoz szükséges. Ritkán, de elfordul, hogy az elhízás öröklött hajlam miatt alakul ki. Mindenesetre jellemző - és általános - klinikai tapasztalat, hogy nagyon sok kutyát kezelnek túltápláltság, és alig-alig néhányat hiányos etetés (soványság) miatt.

Az etetési kísérletekből és a gyakorlati megfigyelésekből egyaránt tudjuk, hogy elsősorban a háziasított állatok híznak el. A következtetés kézenfekvő: a háziasítás elnyomja a félelmet; "kényelemtudatot" és biztonságérzetet kelt. A vadon élő állatok között ritka a kövér; az ilyen példány nem sokáig maradhatna fenn a létért folytatott szakadatlan küzdelemben.

Az elhízás a kanoknál párzási nehézségeket, a szukáknál meddőséget, nehéz ellést okozhat. A túltáplált kutya gyakran küzd légzési zavarokkal, de a kövérség különböző bőrbetegségeknek és anyagcsere-zavaroknak, valamint szív- máj- és vesebetegségeknek is kiváltója lehet. Éppen ezért nagyon ügyeljünk arra, hogy kedvencünk ne hízzon el. Helyes, ha hetenként egy alkalommal koplaltatjuk az állatot: ilyenkor csak vizet, esetleg egy kis tejet és kekszet adjunk neki. Ez a heti egynapos élelemkihagyás egyetlen kutyának sem válik kárára, sőt elősegíti, hogy jó étvággyal, válogatás nélkül fogyassza el az elébe tett ennivalót.

Ha pedig már megtörtént a baj, vagyis a kutya nem megfelelő életmód vagy táplálás miatt elhízott, akkor rendszeres mozgásra kell fogni, de ügyeljünk a fokozatosságra, mert az állatot könnyen megviselheti a szokatlan, megerőltető igénybevétel. Csökkentsük az élelem menynyiségét is; amennyiben ez még nem történt meg, álljunk át a napi egyszeri etetésre és minél kevesebb szénhidrátot adjunk a kövér ebnek.

Annak érdekében, hogy kutyánk elhízását még idejében megelőzzük, a következőkre ügyeljünk: a normális körülmények között tartott, egészséges kondíciójú rövid szőrű kutyák bordái szemmel láthatóan kirajzolódnak, a hosszú szőrű kutyák bordái kitapinthatók, tehát nincsenek "szalonnába ágyazva".

Azt mondtuk az imént, jóval több a kövér, mint a sovány kutya. Ennek ellenére, néhány szó erejéig beszélni kell a soványságról is. Ennek oka rendszerint az elégtelen táplálás. Amennyiben az állat feltűnően sovány, és ezt nem valamilyen betegség (például: bélférgesség) okozza, akkor fokozatosan növelve az adagokat, tegyük egyre rendszeresebbé a napi etetést. Az élelem lehet darált hús, csirkeaprólék, párolt hús, tojás, túró, főtt kukoricadara. Természetesen, gondoskodjunk megfelelő vitaminellátásról is, amit vagy állatorvos által előírt gyógyszerekkel, vagy gondosan összeállított táplálékkal biztosíthatunk.

Összefoglalva: Amikor a kutyaétvágyról, még pontosabban kutyaízlésről beszélünk, akkor főleg arról van szó, hogy amit mi zamatnak nevezünk, az a kutyák számára a szaggal egyenlő. Ilyen értelemben ebünk sokkal többre képes, mint mi. Egy tányér levesnek persze az ember is érzi a jellegzetes ízét, szagát, és megmondja, milyen levesről van szó. Négylábú barátunk viszont feltehetően "megfejti" a leves alkotóelemeinek titkát is. A keverékételeknél szintúgy külön-külön érzi, ízleli az egyes elemeket.

A HuPont.hu honlap ingyen regisztrálható, és sosem kell érte fizetni: Honlap Ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat